Önkéntesként

A MEKDSZ és az önkéntesek

superheroes
Amikor egy diákkör elkezd élni, megalakulni, a tagok és vezetők még csak nem is sejtik, hogy azon túl, hogy az egyetemi missziót és saját közösségüket építgetik, egy maréknyi önkéntessé is váltak, akik hajlandók idejüket, energiájukat és egyéb erőforrásaikat „beáldozni” azért, hogy a diákkör, a diákok és a MEKDSZ is színesebb, frissebb lehessen, fizikailag és lelkileg növekedhessen.

A MEKDSZ önkéntesek munkája - bár sokszor nem is érzik a szó szoros értelmében vett munkának - különösen értékes, hisz erős belső motivációból fakad, mégpedig abból, hogy diáktársaik számára megadják a lehetőséget, hogy halljanak az evangéliumról és ehhez minden kedvüket, erőforrásukat, ötletüket, kreativitásukat szabadon mozgósíthatják. Az MEKDSZ önkéntesség sok örömet és lelkesedést adhat nem csak maguknak az önkénteseknek, hanem más, nem hívő kortársaknak is, legyen az egy konkrét tudás vagy szemlélet megszerzése, a szabadidő hasznos eltöltése, az önismeret fejlesztése vagy más értékek felfedezése.

Fontos, hogy bármilyen önkéntes munkából az önkéntesnek és a MEKDSZ-nek is legalább ugyanannyi haszna legyen: a diploma után sokan éppen a diákkörös életük miatt kapnak könnyebben állást, mert már van tapasztalatuk pl. abban, hogy milyen egy csoport aktív része lenni vagy vezetni azt, ugyanakkor a diplomával megszerzett tudásuk pedig a MEKDSZ-nek lehet kulcsfontosságú.


DIÁKOK A DIÁKOKÉRT

A MEKDSZ egyik legalapvetőbb értéke, hogy önszerveződő, önkéntes alapon működik. Az egyetemi diákkörök maguk tervezik és valósítják meg közösségi és missziós életüket.

Diákként a MEDKSZ legfontosabb önkéntesei a diákkörvezetők  és a diákkörökben szerepet vállaló diákkörösök  (pl. dicsőítésvezető, ropi felelős, helyszínfelelős, stb.). A diákkör vezetéséhez tartozó önkéntes munkát szemeszterenkénti Vezetőképzővel segítjük, ahol kimondottan a MEKDSZ diákkörökben felmerülő kérdésekkel, gyakorlatokkal, konkrét esettanulmányokkal foglalkozunk.

Ezeken kívül egy-egy projekt típusú feladatba is könnyen be lehet kapcsolódni. Ilyen például a MEKDSZ Téli Tábor szervezése is, amely már évek óta a MEKDSZ egyik legnagyobb rendezvénye, gyakran 5-600 fős létszámmal. Ilyen esetekben bőven elkél a segítő kéz (pl.: kiscsoport vezetés, technika, előadók fogadása, programfüzet összeállítás, székpakolás, ima csoport, dekoráció stb.) hiszen a Diákszövetség anyagi erőforrásai és munkatársi csapata végesek. A lelkes és áldozatkész önkénteseknek mindig találunk feladatot, ám a „kiégés” megelőzése is nagyon fontos szempont a MEKDSZ-nél (ld: Mentor program)


SZENIOROK A DIÁKOKÉRT

Bár a MEKDSZ-munka elsősorban a diákévekről szól, a kötődés és az elköteleződés továbbra is megmaradhat. A MEKDSZ számára fontos, hogy a már végzett, ex-diákkörösök, vagyis a szeniorok is tudjanak kapcsolódni a Diákszövetséghez, hiszen sok esetben identitásuk részévé vált MEKDSZ-esnek lenni. Az a törekvésünk, hogy az ilyen lelkes és elkötelezett szenioroknak is legyen lehetőségük részt venni a Diákszövetség munkájában.