Szeniorként

Bár a MEKDSZ – nevének megfelelően – elsősorban diákszervezet, hatása és felelőssége nem szűnik meg az évek elmúltával. A már végzett diákok [MEKDSZ-es szlengben: szeniorok] közül sokakat annyira megérint az egyetemi misszió, hogy az egyetem után is tovább támogatják azt, imádságban, önkéntes munkával és anyagiakban. Az évek során ez a kör egyre bővült, míg végül eljutottunk odáig, hogy a szeniorok száma már többszörösen meghaladja a diákokét. Ez rendkívül komoly támaszt, de egyben kihívást is jelent a szervezet számára.



Érzékelve a nehézségeket a MEKDSZ az elmúlt években elkezdte prioritásként kezelni a szeniorok ügyét, különös tekintettel az egyetem befejezése és a munkába állás körüli átmeneti időszakra, melynek kihívásaira a Végzős hétvége (Starthétvége) segítségével igyekszünk választ adni. Egy ilyen hétvégén az utolsó éves [esetleg frissen végzett] diákok megtanulják, hogyan állhatnak helyt a munkahelyükön és a gyülekezetekben úgy, hogy közben megőrzik és megélik hitüket, önazonosságukat és a MEKDSZ-t jellemző missziós lelkületet is. Mindemellett számos praktikus képességet is igyekszünk fejleszteni [pl. önismeret, pénz- és időbeosztás] és a gyülekezeti integrációt is próbáljuk segíteni.


Szintén fontosnak érezzük, hogy a folyamatos kapcsolat fennmaradjon a diákok és a szeniorok, valamint a szeniorok különböző generációi között is. Az előbbi célt a különböző MEKDSZ-es nagyrendezvények [pl. GRUND évkezdő tábor, Téli Tábor, MEKDSZ-nap, támogatói majális stb.] szolgálják, míg az utóbbit a szeniorhétvégék segítségével igyekszünk biztosítani.


Szenior programjaink

Szolgálati lehetőségek

Támogatási lehetőségek