Grund 2013 - Műhelyek

Figyelem! A műhelyek alkalmai egymásra épülnek, a férőhelyek limitáltak és előzetes regisztrációhoz kötődnek. A hétvégén érkezők csak bizonyos műhelyek közül választhatnak. A műhelyek férőhelyeit jelentkezési sorrendben töltjük fel, és (az előbbi okok miatt) a műhelyek között nem lehet átjárni. Kérünk mindenkit, hogy a műhelyek minden alkalmán vegyen részt, mert (különösen a kis létszámú műhelyeknél) ez csoportdinamikai szempontból is lényeges.


marci

1. Hitünk és tévhiteink Istenről és magunkról - Járay Márton

"Az egész szent tudomány e két részből áll: Isten – és magunk ismeretéből." (Kálvin: Institutio)

Ahhoz, hogy Istennel őszinte, közeli kapcsolatban legyünk, két dologra van szükségünk. Minél inkább megismerni Őt, teret adni neki saját életünkben, felismerni jelenlétét. Másrészt megismerni magunkat, a teret amit Isten betölt. Milyen is a Lélek temploma? Mit és miért visszhangoznak a falaink, amikor Isten megszólal bennünk? Érthető-e amit üzen, vagy torzul a hang és a szó? Ha torzul, akkor miért és hogyan? A munkához az alulról induló lelkiséget hívjuk segítségül.

A műhelyben valódi műhelymunka fog folyni. sok egyéni, páros és csoportos foglalkozás. Emlékezés, tervezés, beszéd, írás, csend, mozgás, dramatikus játék. A cél az, hogy mindenki egy lépést tudjon tenni abba az irányba, hogy Isten szava istenkapcsolatát építő módon szólaljon meg benne. Másrészt vágy ébredjen a szívünkben még jobban megismerni Istent és magunkat!
Járay Marci a MEKDSZ főtitkára - református lelkész és lelkigondozó, pszichodráma-vezető 

glori2. Hogyan beszéljek a keresztről? - Seben Glória
Emberi vagy angyali nyelven? Hogyan találjam meg a kapcsolatot Jézus Krisztus keresztje, a saját életem, és a másik ember élete között? Egyáltalán: mi a jelentősége a keresztnek a kereszténységben? Miért pont a kereszt által vált meg minket Isten? Miben áll ez a megváltás? Miért kellett Jézusnak meghalnia? Mit jelent nekünk fölvenni a keresztet, és követni Jézust?

Várom azokat, akiknek van az életében olyan ember, akinek szívesen elmondanák az evangéliumot, de bizonytalanok abban, hogyan is tegyék ezt. A műhelyen közösen fogunk kísérletezni, hogy kreatívan, teológiailag és intellektuálisan megalapozott módon, ugyanakkor személyre szólóan beszéljünk barátainknak a keresztről.
Seben Glóri végzett pszichológus és szenvedélyesen gondolkodó evangélikus teológus, a MEKDSZ munkatársa. 
 

generic face1

3. Beszélgess a barátaiddal Jézusról – „érdeklődő vagyok” kiscsoportos evangelizáció

Idegenekkel sokszor könnyebb megosztani az evangéliumot, mint azokkal, akik közel állnak hozzánk – barátainkkal, ismerőseinkkel az egyetemen, vagy akár a családunkkal. Hogy tudunk nekik Jézusról beszélni, ha szeretnénk, hogy valóban átmenjen az üzenet, de nem akarunk nyomulni? A válasz az "érdeklődő vagyok" módszer.

Ez az a program, amikor egy-két keresztény meghívja nem hívő barátait, hogy néhány héten át találkozzanak, olvassanak el együtt egy-egy történetet Jézus életéből és beszéljék meg. Nincs nyomás, senkinek nem kötelező hinni. Ez egyszerűen egy lehetőség, hogy a résztvevők felnőttként, saját szemükkel láthassák Jézust az evangéliumokban egy oldott hangulatú beszélgetés során, ideális esetben némi kávé, süti és sok nevetés kíséretében. És működik! Az elmúlt években számos „érdeklődő vagyok” csoport indult országszerte az egyetemeken a korábbi műhelyek résztvevőinek vezetésével. A műhely három alkalma során gyakorlati módon is megvizsgáljuk a fenti beszélgetések lehetőségeit, és bátorítjuk egymást az elindítására.


hamardavid4. Isten kegyelme kontra Magyarország - Hamar Dávid

Ülök a vonaton, és a szomszéd ülésen elkapom a beszélgetést. "Egy normális városban ezt jobban megszerveznék." "Akinek egy kis esze van, az elmegy innen." "Ebből is akkora felhajtást csinálnak.". "Milyen emberek vannak!" Ezek mindennapos mondatszerkezetek, amikkel mi is, környezetünk is gyakran él. De feltette már valaki a kérdést, hogy milyen is egy "normális város"? És hol van az? Hogy néz az ki pontosan? És milyenek az "ilyen emberek"? Először is, mi rosszat tettek pontosan? Másodszor, miért kell becsmérlően beszélni a másikról, és miért jön az ilyen könnyen? És valaki mondja meg, hogy néz ki egy "normális felhajtás"? 
Magyarország, a kultúránk, tele van szégyenkódokkal. Az emberek könnyen, rutinszerűen alkotnak ítéletet és bélyegzik meg egymást. Vajon egy átlagos magyarnak mennyi dolog miatt kell szégyellnie magát mire felnő? Van ebből kiút? Ha Isten kegyelme valamit gyógyítani képes, akkor a szégyent és a magyar közállapotokat mindenképp. Miért van mégis az, hogy sokan mi, keresztények ugyanolyan negatívak vagyunk mint a környezetünk? Hogyan dolgozza fel ezt a sok szégyent és megszégyenítést egy ember? Van erről valami véleménye Istennek? A kegyelem ezt is meg tudja gyógyítani?
A Műhelyen szeretnénk feltérképezni a speciálisan magyar (vagy közép-európai) szégyenkódokat és szeretnénk megnézni, hogy mit mond erről az Evangélium. A műhelyre azokat várom, akik ezt az országot és lakóit nem kárhoztatni szeretnék, hanem jobban megszeretni. Isten kegyelme erősebb mint Magyarország!
Hamar Dávid az ELTE diákkörében tért meg, később a MEKDSZ utazótitkára volt hat évig. Az első kettő MEKDSZ Grund táborban még mint szervező vett részt. Ezt követően MEKDSZ-es diákok és szeniorok támogatásával egy évig apologetikát tanult Angliában. a felsoroltakon kívül egyébként semmi köze a MEKDSZ-hez. Feleségével, Judittal, és két gyermekükkel Szentendrén élnek.  

szalaiandras5. Hit és tudás kérdései - Szalai András

CSÜTÖRTÖK: Tudomány és hit
A műhely a hit és a tudomány manapság ambivalens viszonyának mai modelljeit tekinti át és az eligazodásban igyekszik segíteni. Mire képes a tudomány saját definíciója szerint, és mire nem? Mit mondhat a teremtésről és a csodákról? Egy tudós minden kijelentését el kell fogadnunk, csak mert tudós? A műhely e bonyolult témában segít az eligazodni.

PÉNTEK: A Genezis értelmezési irányzatai
A bibliai teremtéstörténetnek is megvan a maga értelmezéstörténete. A műhely az igen különböző keresztény megközelítéseket (teista evolucionizmus, neo-kreacionizmus, rés-elmélet, értelmes tervezettség, műfaji értelmezés) tekinti át, bemutatva kialakulásuk okait, céljait, előnyeit és hátrányait. A műhely e bonyolult témában segít az eligazodni.

SZOMBAT: Vallások teológiája – mai katolikus és protestáns modellek
A délelőtti előadás a téma bibliai anyagának rövid összefoglalóját adja, erre épül a délutáni szeminárium, amely – idő hiányban az egyháztörténetet átugorva – a 20-21. századi nagy katolikus és protestáns teológusok modelljeit tekinti át. Ki mit tanított arról, hogy más vallásoknak mennyi igazságtartalma, mennyi üdvözítő értéke, és a más vallásúaknak az üdvösségre mennyi lehetősége van? A műhely e bonyolult témában segít az eligazodni.
Szalai András valláskutató, az Apológia Kutatóközpont vezetője, a Grund tábor szellemi atyja, örök életében MEKDSZ-es. Kutatja a különböző vallások, felekezetek és kisegyházak nézeteit. Doktori disszertációját az iszlám kereszténységképéből írta.

szabadosadam6. Az evangéliumi bizonyosság alapjai - Szabados Ádám
Mit hiszünk, milyen alapon hisszük amit hiszünk, és hogyan lehetünk bizonyosak abban, amit hiszünk?
A válaszokat elsősorban János első levele alapján fogjuk keresni.
1. Mit hiszünk? 
Mi az a központi üzenet, mely összeköt bennünket, evangéliumi keresztényeket? Van-e egyáltalán ilyen központi üzenet? És mit jelent hinni?   
2. Mi az alapja annak, amit hiszünk? 
Mi a fő kritériuma annak, hogy az igazságban vagyunk? Milyen alapon hiszünk az evangéliumban, és honnan tudjuk, hogy az igazi evangéliumban hiszünk? 
3. Hogyan lehetünk bizonyosak abban, amit hiszünk? 
Honnan tudhatjuk, hogy az igazságban vagyunk, és honnan tudhatjuk, hogy tudjuk, hogy az igazságban vagyunk? Lehetséges objektív bizonyosságra szert tenni?
Szabados Ádám a veszprémi Evangéliumi Keresztény Gyülekezet lelkipásztora, az angol nyelv és irodalom értő ismerője, a Divinity blog szerzője. "Egyfelől jól ismeri a ma releváns teológiai szakirodalmat, azon kevés teológusok között van, aki érti és jól tudja alkalmazni a kálvini elveket a gyakorlatban. Kitűnő apologéta, árnyalt gondolkodó." (egy református lelkész véleménye)

Program Műhelyek JELENTKEZÉS Gyakran Ismételt Kérdések v