KRISTÓF: „Ha mostanában találkozok egy ismerőssel, akivel ritkábban látjuk egymást kicsit fura elmondanom, hogy mivel töltöm a félévem. 

- Hát, gyakorló tanítás és mellette önkéntes vagyok a MEKDSZ-nél.
- Az egy keresztény diákszervezet / felekezetközi keresztyén diákköröket támogató civil szervezet / keresztény civil szervezet.
- Nem, nem ágytálakat hordok. Az önkéntest úgy értem, hogy nem kapok érte pénzt (a bérletet fizetik) viszont napi nyolc órában dolgozom, mint a MEKDSZ egy munkatársa. Rendszergazdai, informatikusi feladataim vannak.
- Igen, kicsit olyan, mint egy szakmai gyakorlat. Ja, szerintem is nagyon hasznos.

A MEKDSZ-nél dolgozni egyben azt is jelenti, hogy Istennek dolgozok, hogy főállásban szolgálhatok. Ugyanakkor ez egy munkahely is, ahova reggelente bejárok, ahol kemény szakmai kihívások érnek, ahol néha belefáradok a munkába. Ahol feladataim vannak, amiket határidőre el kell végezni, ha nem sikerül, akár egy egész projekt is csúszhat vagy kénytelenek vagyunk változtatni. Ahol a szervezetnek fontossági sorrendeket kell felállítani a tervezés során és be kell osztania az erőforrásait. Ahol emberekkel dolgozok együtt és embereknek kell velem együtt dolgoznia.”

ZOLI: „Az a helyzet, hogy az egyetem sok minden más mellett arról is szólt, hogy próbáltam megtalálni a választ a kérdésre: 'Vajon Isten mit vár tőlem, milyen hivatást válasszak az életre?' Sok lehetőséget láttam magam előtt, szívesen kipróbáltam magam ebben-abban: HÖK-öztem, tolmácsoltam, gondolkoztam kutatói munkán; kacsingattam gazdasági területek felé is vagy kísérleteztem pszichológiai munkával is. Végeztem pedagógiát is az egyetemen, és ez volt az egyetlen dolog, ami tudtam, hogy csak a papírért csinálok. Több félév kezdetén elgondolkoztam, hogy megéri ez nekem csak a papírért? De végül mégis befejezem. Aztán elmentem a gyakorlótanításomra és minden megváltozott. Hogy csak a francia vezetőtanáromat idézzem: 'Zoltán, magát az Isten is tanárnak teremtette, csak tanuljon meg franciául!' Ismervén hiányosságaimat a francia nyelv ismeretében, ezt egy igen komoly dicséretnek éreztem. Ja, és ezt rögtön az első órám után mondta. Szóval azt hiszem, megtaláltam azt a területet, vagy hivatást, amit Isten vár tőlem.

Mégis a MEKDSZ-hez jöttem dolgozni, hisz volt egy feles félévem még az egyetemről, ami jó kis jogviszonnyal, szoctámmal és egyebekkel járt együtt, így csak az időmet kell a MEKDSZ-nek adnom. Szóval ide jöttem dolgozni annak ellenére, hogy tudtam, hogy hol kellene lennem. S most leginkább azt szeretem az egészben, hogy amellett, hogy azt csinálom, amit szeretek, nem érzem, hogy ne lennék a helyemen. Sőt azt érzem a sok lelkes amatőrködés eljutatott arra szintre, hogy most már akár „szakmailag” is hozzá tudok tenni ezt-azt a MEKDSZ munkájához. Ezért vagyok hálás Istennek leginkább, hogy Ő készített fel erre, hogy most nem érzem magam haszontalannak.

Még egy apróságot muszáj megemlítenem, mikor a Járay Marcival leültünk megbeszélni, hogy miről is fog szólni ez az önkéntesség, akkor ez volt az egyik első mondta: 'Az lenne a cél, hogy a Mekdsz és Te egyformán profitáljon az itt töltött időből.' Na ez is egy olyan mondat, amiért nagyon szeretem a MEKDSZ-t.”

A főállású MEKDSZ önkéntesek kalandjairól a http://onkentesek.blog.hu/ címen részletesen beszámolnak maguk a résztvevők.