Amikor a csend beszél…

Sokunkban hagyott maradandó nyomot a MEKDSZ 2008-as Nyári Tábora, melyet - immáron sokadik alkalommal - Bodajkon rendeztek meg.

Július 28-án érkeztek az első „áldozatok”. Ők még mit sem sejtettek abból, ami rájuk várt. Szinte az elsők között „futott be” egy osztrák rendszámú automobil. Voltak, akik először idegenkedve nézték: kellett egy kis idő, mire felsejlett előttük, hogy ez a titokzatos ember az osztrák Ewald Ring, a hét főelőadója.

És hogy el ne felejtsük, miről is szólt a nyár legjobb tábora, hadd tegyek néhány megjegyzést. Igen, Pál. Igen, levél. Akkor persze, hogy a…. igen, a Filippi levél. És hogy ki mikorra datálja ezt a „mail”-t, nehéz megmondani. Sokan egyetértenek azzal, hogy ez egy börtönből, mégpedig a második római fogság idejéből származó iromány, ettől függetlenül Pál valóban az Úr ajándékaként konstatálhatta örömét, melyről nem kevés utalást tett levelében.

Sokaknak a jól ismert idézetek miatt volt ismerős, mégsem szabad szem elől téveszteni, hogy ez egy levél. Hiszem, hogy nemcsak a tanítások, a műhelyek, a kiscsoportos beszélgetések szóltak erről a roppant ismert témáról, hanem a személyes kapcsolatok kialakulásában is megjelent az az öröm, amely 2008-ban is világít.

Jó volt tapasztalni az új, és az évtizedekkel ezelőtti generációk közötti összefonódás megerősítésének törekvését - és azt, hogy aki egyszer MEKDSZ-es lett, az nem szabadul meg egykönnyen ebből a kötelékből. Ez mindvégig meghatározta együttlétünk hangulatát, így téve erősebbé a jézusi identitást. És hogy milyen az, amikor a csend beszél? Igen, volt, amikor a csillagos égbolt hirdetette: az Úréi vagyunk, Ő pedig a miénk. Ez pedig a legnagyobb, ami valaha is érheti az embert.

(Pankotai Edina)