Parókia.hu Megéltük Kálvin egy napját
http://www.parokia.hu/beszamolo/mutat/69/
2010. február 22., hétfő
Megéltük Kálvin egy napját
Budapesti Ifjúsági Találkozó
Február 13-án szombaton Kálvin egy napját járhatták végig az ifisek.
A riporthoz a diót a MEKDSZ (Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség) biztosította, akik egy interaktív kiállítással készültek erre a napra.
"Szerettük volna Kálvinnak azt a tulajdonságát megragadni, hogy rengeteget imádkozott, hosszú csendességeket tartott. Ehhez készítettünk egy kiállítást. Az egyes állomások arra irányulnak, hogy aki végigmegy rajtuk, egy kicsit elcsendesedhessen" - mondta Csákai István, a diákszövetség PR-felelőse.
Az egyik ilyen állomás volt a diótörés, amit Jónás története kapcsán tettek be a szervezők a kiállításba.
"Azt próbáltuk megjeleníteni, hogy az ember életének vannak olyan szakaszai, amikor körülveszik a hullámok, mélyre kerül. De ha ilyenkor Istenhez fordul, akkor megszabadul és a dió feltörése azt jelképezi, ahogy kiszabadulunk a bezártságból."